Épp a válságban van leginkább szükség arra, hogy a maihoz hasonló kiállításokkal megmutassuk: az élet több a létért folytatott puszta harcnál – jelentette ki Orbán Viktor a Szépművészeti Múzeum Cézanne és a múlt - Hagyomány és alkotóerő című kiállításának csütörtöki megnyitóján. A kiállított festmények a világ 40 nagy múzeumából érkeztek, a több mint 150 művet felvonultató tárlat február közepéig tekinthető meg. Az eseményen készült képeket itt nézheti meg.
Magyarország egy olyan ország, amely szinte mindent másképp csinál, és mindenki más számára érthetetlen nyelven beszél – mondta Orbán Viktor. „Amikor sírni kellene, a feketehumort hívja segítségül, amikor mindenki más megkönnyebbül, a horizontot kémleli, nem fenyeget-e újabb veszély. Amikor mások kétségbe esnek, csak azt mondja: olyan még nem volt, hogy ne lett volna valahogy” - fogalmazott.
Hangsúlyozta: Magyarország másképp kezeli a válságot is, máshogy osztja el a terheket, másfajta alkotmányt farag, másfelé keresi a jövőt. „Nem tartja vissza, legfeljebb bosszantja az értetlenség. Hazánk a maga útját járja” – jegyezte meg. A miniszterelnök elismerésének hangot adva kifejtette: nagyra becsüli azt a munkát, amit a múzeum munkatársai és a kiállítás szervezői végeztek.
A miniszterelnök kiemelte, hogy épp a válságban van leginkább szükség arra, hogy a maihoz hasonló kiállításokkal megmutassuk: az élet több a létért folytatott puszta harcnál. A kultúra képes megmutatni a nagyságot, és azt, hogy képesek vagyunk a világ élvonalába tartozó események megszervezésére is – hangsúlyozta Orbán Viktor.
„A kultúra nem bokréta a nemzet kalapján, hanem a nemzeti büszkeség záloga” – húzta alá a kormányfő, kifejtve: a kultúra egy nemzet erejének kifejeződése és szellemi kisugárzásának megtestesítője.
Paul Cézanne-ról a miniszterelnök elmondta, hogy autodidakta módon tanulta a festészetet, többször felvételizett a szépművészeti akadémiára sikertelenül, és a későbbiekben is elutasítás és értetlenség fogadta műveit. Azonban, mint ahogyan Orbán Viktor rámutatott: élete végén a művész megérhette, hogy munkáját az értő közönség és a kortárs alkotók – „kalapjukat megemelve” -, elismerjék.