Az Európai Unió munkájának átláthatóbbá tételéről döntött a tagországok állam- és kormányfőinek júniusi csúcstalálkozója, ám az eszmecsere közben felmerült a kérdés: hol kell határt szabni a transzparencia folyamatának annak érdekében, hogy az érdemi döntéshozás lehetősége ne szűnjék meg.
Különösen az unió egész munkáját bíráló, kudarcos franciaországi és hollandiai népszavazások óta az EU konkrét lépésekkel igyekszik bizonyítani, hogy megértette a leckét, és a lehető legnyitottabb működési formára törekszik. A lakosság ugyanis - de már korábban az Európai Parlament is - egyértelműen értésre adta, hogy kevésbé bízik egy olyan unióban, ahol a döntések előkészítése és folyamata zárt ajtók mögött, a nyilvánosság kizárásával történik, mint egy olyanban, ahol nagyjából látni lehet, milyen folyamatok zajlanak, mire lehet számítani a jövőben.
Demokratikus és nyitott döntéshozatal
A tagországok és az uniós vezető szervek nyitottnak mutatkoztak erre az igényre. Az utóbbi években már több olyan változtatást eszközöltek az uniós szabályokon, amely egyfelől - elsősorban az Európai Parlament (EP) nagyobb arányú bevonásával - demokratikusabbá, másfelől nyitottabbá, követhetőbbé igyekszik tenni az uniós munkát, beleértve a döntéshozatalt is, amely ma döntő részben a tagországok kormányait képviselő tanács feladata. A kezdetben gyakorlatilag csak a költségvetés és a tagfelvétel vétójára korlátozott jogosultságú EP az elmúlt másfél évtized szerződéseiben egyre szélesebb jogköröket kapott, és folyamatosan növekszik a tanácsban zajló folyamatok nyilvánossá tétele is. A brüsszeli tudósítók, de az internet révén a tagországok, sőt külső államok polgárai is az utóbbi időben több uniós program, elképzelés, jogszabály vitáját, sőt a döntéshozatalt is élőben nyomon követhették. Legutóbb egyenesben közvetítették az interneten a szolgáltatások liberalizációját célzó irányelv pozitív döntéshez vezető vitáját, vagy a szintén sarkalatosnak számító munkaidős jogszabályról folytatott nézetcserét.
A mostani csúcstalálkozón a nemzeti parlamentek uniós ügyekbe - mindenekelőtt azok nemzeti leágazásaiba - való beleszólásának és ellenőrző jogkörének növelését, valamint további tanácsi munka nyilvánossá tételét határozták el. Utóbbi minden EU-tagországot - sőt, mivel az úgynevezett közös döntésekről van szó, az Európai Parlamentet is - egyformán érinti, az előbbivel viszont például Magyarországnak kevesebb tennivalója van, mert az Országgyűlés sok EU-államhoz képest már jelenleg is nagyobb, a mostani határozatnak is megfelelő befolyással rendelkezik.
A transzparencia kényszerű határai
Az átláthatóvá tétel kapcsán ugyanakkor felmerül a kérdés: meddig lehet elmenni a nyitottságban? Mert szépen hangzik ugyan, hogy azon melegében és teljes egészében nyomon lehet követni a miniszteri vitákat, azonnal megismerni a döntéseket, az egyes országok álláspontját, ám - mint például Margaret Beckett brit külügyminiszter most rámutatott - félő, hogy a túlzottan nagy nyitottság, minden kártya kiteregetése viszont már akadályozná az unió építését, elejét venné érdemi megállapodásoknak. Mint a La Libre Belgique című lap a minap emlékeztetett rá, Willy Claes egykori NATO-főtitkár - még belga miniszterként - hangoztatta anno, hogy "ha azt akarják, hogy ne tudjunk dönteni semmiről, tegyék nyilvánossá a vitákat". A nyilvánosság ugyanis egyértelműen korlátozza a vitában résztvevők mozgásterét: elég csak abba belegondolni, hogy minden miniszternek jóval körültekintőbben kellene ügyelnie a belpolitikát érintő nyilatkozataira, a nemzeti érdekeket folyamatosan a lehető leglelkesebben kellene képviselnie, különben otthon támadások érhetnék. Ha viszont soha senki nem enged a nemzeti érdekből, egy huszonöt országot tömörítő szervezet nem működhet hatékonyan; különösen nem az integráció olyan fokán, amelyen az EU ma tart. A döntéshozatal nyilvánossá tétele könnyen oda vezethetne, hogy a vitákra a résztvevők csak politikai nyilatkozatokat tartogatnának, és az érdemi egyezkedés nem hivatalos érintkezéseken, folyosói vitákon történne - mint ahogy egyébként jelentős részben már ma is zajlik. Nem lenne szerencsés az sem, ha az EU külső, világpiaci versenytársai a kelleténél előbb, lényegében már a vitákból értesülnének a várható döntésekről, álláspontokról.
A mostani csúcson elfogadott dokumentum emlékeztet arra, hogy az elmúlt két és fél évben a EU 199 jogszabályt hagyott jóvá az EP és a tanács közös döntéshozatali eredményeként, és ebből 117-nek a vitája teljesen nyilvános volt. Emellett hozzáférhetőek az összes döntés részletei, a szavazások eredményei, a tagországok kommentárjai. A tanács tevékenysége "egyre nyitottabbá és láthatóbbá válik" a nagyközönség számára - szögezi le az EU, kiemelve, hogy stratégiájának vezető célja az emberek bevonása az uniós tevékenységbe.
Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy az átláthatóság nem növelhető a végtelenségig. Meg kell találni azt a határt, amelyig a transzparencia még anélkül fokozható, hogy ne csapják be a közvéleményt - ameddig még tényleg olyan döntésekről, tevékenységről van szó, amelyeknek nem árt a teljes nyilvánosság semmilyen szempontból. Ha ezt a határt túllépi az EU, az átláthatóság átlátszósággá, pontosabban átlátszó hazugsággá, illúzióvá válik, amely már csak látszólag garantálja, hogy mindenki mindent tudhat - a valóságban visszalépés történik egy korábbi, az igazságnak csak egy részét megmutató helyzethez; azaz a bumeráng visszaüt.
MTI - fidesz.hu