Ha hazajövök, Totó percekig ugrál. Akkorákat, hogy mellső lábával a hasam fölé, egészen a mellkasomig felér, és amíg ki nem örvendezi magát, addig szinte lehetetlen bárki mást köszönteni akár csak egy puszi erejéig. De még a többiek köszöntésekor is folytatja az ugrálást, és közben még egy kicsit ugat is, hogy szétválasszon minket. Amikor az örömtáncon túl vagyunk, jön a második szakasz. A hátára fekszik, és követeli, hogy simogassam, masszírozzam meg a mellkasát, hátát, lábait. Ez a három-négy perc bizony megspórolhatatlan.
(...)
Totó gond nélkül elfekszik az ajtóban, felugrik a kanapéra, de mi tagadás kiveszi a részét a gyerekek ébresztéséből is. Miután meghalja (sic!), hogy Anna reggeli kakaóját kevergetjük a konyhában, futni kezd, és ahogy kinyitom Anna ajtaját, beszalad a szobába, felugrik az ágyába, és miközben mi a szokásos reggeli ceremóniát, - a reggeli éneklést - tartjuk, Totó Annát ébresztgeti orrával, de leginkább odafekszik mellé, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.