Egyszer egy háború...
2010. május 7. · eredeti forrás
Napok óta három könyvet olvasok egyszerre, mindhármat Somogyváry Gyula írta. Mindegyikben ölnek, ölelnek, teszik, amit kell. Az első világháborút végigharcolta és túlélte a szerző, akiről öt éve így írt az Új Emberben Szeghalmi Elemér: "Száztíz évvel ezelőtt született Somogyváry Gyula író, rádióigazgató, az 1920-30-as évek hazai közéletének ismert személyisége. Változatos, drámai életsorsának nyitányát az első világháború jelentette. Érettségi vizsgája után, tizenkilenc évesen önként jelentkezett katonának, harcolt az olasz és az orosz fronton egyaránt."
Aki nem különösebben érdeklődik az első világháború magyar vonatkozású eseményei iránt, még annak is érdemes elgondolkodnia azon, hogyan lesz a tehetséges költőből hazáját szerető katona, a fegyelmezett katonából író, s az elgondolkodás után - közben - mindhárom könyvet elolvasnia, a címük: Virágzik a mandula, Ne sárgulj, fűzfa, valamint És Mihály harcolt.
Ne szépítsük a dolgot, Somogyváry e könyveit jóval a csatazaj elülte és hazánk szétdarabolása után írta, szándéka volt vele, mintha érezte volna: a magyarokra, a csonka országra még egy nagy háború vár, amelyet csak erős lélekkel érdemes megvívni. Hát visszautal bakanóták keserűségére, elhagyott családokra, széttépett szerelmi kapcsolatokra. Igazi regények, nincs bennük írói túltengés, a háború, az háború, a szerelem meg szerelem.
Aztán Somogyváryt vitézzé avatták, később képviselőként a magyar parlamentben Bajcsy-Zsilinszky Endrén kívül egyedül ő szavazott a második zsidótörvény ellen. Szeghalmi még azt is leírja, hogy 1944 márciusában a Gestapo Mauthausenbe hurcolta, ahonnan 1945-ben szabadult, de a kommunista rendszer nem vette tudomásul érdemeit, személyét teljesen elszigetelték. Leányát koholt vádak alapján tízévnyi Gulag-rabságra ítélték, fiát hadifogolyként a Szovjetunióban tartották. A drámai sors betetőzéseként 1950-ben budai lakásán az ÁVO elfogta, és Kistarcsára internálta. A kistarcsai táborból a fővárosba szállítás közben szívroham következtében hunyt el 1953-ban.
De miért épp egy száztizenöt éve született magyar íróval példálózom? Mert a kétharmados, illetve háromharmados kormánynak rengeteg dolga lesz az elkövetkező esztendőkben. Ha marad a közerkölcs olyannak, amilyen, ha csak azokra terelhető a közfigyelem, akikre a liberális erők irányították a reflektorok fényét, akkor hiába ússzuk meg a válságot - jó esetben. Erkölcsi közállapotaink ismertek, unom leírni a korrupció szót, a Nokia-dobozt, az újabb és még újabb elvtársi lebukottak nevét. De e példátlan gaztettek feltárásának idején is kell valamiféle példa, egy-egy alak, akire úgy tudunk felnézni, mintha köztünk élne, nem divatos, nincsenek európai pártfogói, mégis - velünk együtt - európai.
KCMDB-be került: 2024-05-05, fidesz_hu_scraper_v2