Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Balatoni SAPARD-pályázat májusban

Közép-Dunántúlon óriási az igény a SAPARD-program iránt; elsősorban az agrár-infrastruktúra gyarapítására - a mezőgazdasági úthálózat fejlesztésére, a települések és a mezőgazdasági utak összekötésére, az alternatív szennyvízkezelésre, épületek hasznosítására - szeretnének uniós támogatást szerezni az érdeklődők.


Dátum: 2002-03-11 18:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=794
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:20:47.458233, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Soós Kálmán, a közép-dunántúli SAPARD-iroda vezetője hétfőn a Balaton Fejlesztési Tanács siófoki ülésén elmondta: várhatóan májusban írják ki az uniós pályázatot, amely országosan a hazai forrásokkal együtt 36 milliárd forint értékű fejlesztést tesz majd lehetővé.

- Az eddigi érdeklődés arra utal, hogy egy-egy kistérség akár 25-30 pályázatot is be fog adni, míg mások csak kettőt-hármat - fogalmazott Soós Kálmán.

Hozzátette: míg egy-egy kistérség átlag 150-200 millió forint értékű, mezőgazdasági szerkezetátalakítást elősegítő fejlesztést valósíthat meg a SAPARD-támogatással, lehetnek majd olyan térségek is, amelyek akár egymilliárd forintos beruházáshoz is segítséget kaphatnak.

Az uniós mezőgazdaság-fejlesztő előcsatlakozási segélyprogramot a hét regionális SAPARD-iroda közvetítésével valósítják meg.

- Bár sokan azt hiszik, hogy elveszett ez az uniós lehetőség, valójában 2000-től 2003. december 31-ig lehet a SAPARD-támogatást megszerezni - jelentette ki az irodavezető.

A Balaton Fejlesztési Tanács ülésén elhangzott: elsőbbséget fognak élvezni azok a SAPARD-pályázatok, amelyek környezetvédelmi célokat is szolgáló, az európai előírásoknak megfelelő beruházásokhoz kérnek támogatást.

Az agrárszerkezet átalakítását és fejlesztését, valamint a vidékfejlesztést szolgáló uniós pályázat iránt a Balaton-melléken az önkormányzatok és a mezőgazdasági vállalkozások részéről egyaránt jelentős érdeklődés mutatkozik.

Kapcsolódó elemek