Biszku Bélát gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség
Gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Biszku Bélát - értesült a Magyar Nemzet. A BRFK kommunikációs osztálya a lap kérdéseire adott válaszából kiderül: az 1957 és 1961 között belügyminiszterként tevékenykedő férfi a gyanúsítás ellen panasszal élt, amelynek megalapozottságáról az ügyészség dönt majd.
Dátum: 2010-09-23 09:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153102
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:05:57.114872, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megkezdődött az adatgyűjtés, megtörtént B. Béla gyanúsítottkénti kihallgatása, ami ellen panasszal élt, melyet az illetékes ügyészség bírál el - reagált a BRFK a Magyar Nemzet kérdésére, amely a Biszku Béla Duna TV-nek adott nyilatkozata miatt indított eljárás fejleményeit firtatta.
Biszkut a jobbikos Szilágyi György jelentette fel a volt MSZMP-s augusztus 4-i interjúja miatt, mert a műsorban ellenforradalomnak nevezte az '56-ban történteket, míg az azt követő megtorlásokat jogszerűnek minősítette, amelyekbe szerinte nem avatkozott bele a politikai vezetés, így ő sem. Beszélt arról is, hogy a halálos ítéletek törvényes bírósági eljárások következményeként, nem pedig koncepciós perek végén születtek.
A rendőrség augusztus 11-én rendelte el a nyomozást ismeretlen tettes ellen, a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűntett elkövetése gyanúja miatt. A Btk. kimondja, hogy "aki nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő".
A kommunista bűntettek tagadása egy június 8-i törvénymódosítás óta büntethető, a törvény a kihirdetést követő harminc nappal később lépett hatályba (korábban csak a nemzetiszocialisták tetteinek tagadása volt jogsértő) - olvasható a csütörtöki Magyar Nemzetben, amelyből további részleteket is megtudhat.