Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ügyeskedő


Dátum: 2010-09-23 10:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153108
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:05:59.152914, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dénes Zoltán:Összefoglalva kijelenthető, hogy a vagyonkezelő volt vezetői, akik további sorsukra immár bilincsben várnak, élő bizonyítékai annak, hogy a földcsere nem lehetett szabályszerű, s az üggyel kapcsolatban már dokumentumok alapján is felvethető Gyurcsány Ferenc felelőssége.

A bukott kormányfő kétségkívül ügyes volt, de talán mégis lehet rajta fogást találni.

Magyar Nemzet, 2010. szeptember 23.

Kapcsolódó elemek