Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hasznos a közép-európai médiahatóságok együttműködése

Szalai Annamária szerint hasznos együttműködniük a közép-európai médiahatóságoknak, mivel számos hasonló problémával kell szembenézniük a médiaszabályozás területén.


Dátum: 2010-09-23 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153130
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:06:06.935029, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnöke csütörtökön, a Közép-Európai Szabályozó Hatóságok fórumának szünetében tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: ma sok tartalomszolgáltató vált joghatóságot, s a magyar tartalmat külföldről sugározzák; az ilyen lépések is indokolták a hatóságok munkájának összehangolását.

A kétnapos budapesti fórumon a cseh, a szlovák, a lengyel, a szerb, a román, a szlovén és a török médiahatóságok képviselői vitatják meg többek között azt, hogy miként lehet szigorúbban szabályozni a gyerekeket megcélzó televíziós élelmiszerreklámokat, illetve a termékelhelyezéseket. Szalai Annamária a hazai médiaszabályozás változásairól is tájékoztatta a résztvevőket.

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnöke jellemzőnek nevezte, hogy napjainkban a televíziós csatornák joghatóságot váltanak, és magyar tartalmat külföldről kezdik sugározni a magyar fogyasztóknak. Hangsúlyozta: az egy éve létrejött együttműködés nyomán - ha egy csatorna távozik egy adott országból - a hatóság a lépésről tájékoztatja a külföldi társintézményeket.

Legutóbb az MTV Networks három csatornája iratkozott ki az ORTT joghatósága alól, és jegyeztette be magát a prágai hatóságnál, ahol egyébként több televíziós adó Lengyelországra vonatkozó műsorsugárzási engedélye is megtalálható.

Az MTI kérdésére, hogy miért kedvelik a televíziók a prágai médiahatóságot, Katerina Kalistová a cseh hatóság részéről úgy nyilatkozott, hogy a műsorszolgáltatók 12 évre mindössze 2000 eurót fizetnek.

Ehhez Szalai Annamária annyit tett hozzá, hogy a műsorszolgáltatók részéről érthető a joghatóság szabad megválasztásának gyakorlata, hiszek ők is törekednek a költséghatékonyságra. A csatornákat a szankciórendszer is befolyásolhatja döntésükben.

Szász Attila, a román médiahatóság magyar tagja elmondta: Románia és Magyarország viszonylatában a tévés műsorok korosztály-besorolásának kérdése az egyórás időeltolódás miatt nagy gondot jelent.

Az NMHH által kiadott közlemény szerint Szalai Annamária arról is tájékoztatta a résztvevőket, hogy a médiát és hírközlést felügyelő konvergens hatóság jelenlegi szervezeti átalakítása az európai trendeket követi.

A magyar hatóság döntéshozatali rendje, működési mechanizmusa "nem fenyegeti a magyar közszolgálati műsorszolgáltatók függetlenségét." - áll a dokumentumban, amely rámutat: a készülő médiaalkotmány - összhangban az Európai Unió audiovizuális szolgáltatásokról szóló irányelvével - a kiskorúak védelmét, illetve a gyűlöletkeltés és a burkolt reklámozás tilalmát a hagyományos televíziós tartalmak mellett kiterjeszti ezek lekérhető, interneten elérhető változataira is.

A Közép-Európai Szabályozó Hatóságok Fóruma 2009. december 11-én jött létre Prágában Csehország, Magyarország, Lengyelország, Románia, Szerbia és Szlovákia részvételével, ahol a tagországok szabályozó hatóságainak képviselői regionális együttműködési megállapodást írtak alá.

Kapcsolódó elemek