Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szalai: A normák kiterjesztéséről van szó

Magyarországon mind a szabályozás, mind az önszabályozás gyermekcipőben jár - szögezte le az NMHH első embere, aki szerint itthon ha kiejtik azt a szót, hogy internetszabályozás, hisztériakeltés indul.


Dátum: 2010-09-24 10:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153146
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:06:12.339303, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Összességében a médiatörvényünk nem szigorúbb, mint a térség országaiban, legfeljebb a műsorszolgáltatási díj magasabb - jelentette ki pénteken Szalai Annamária a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.

Mint mondta: számos szolgáltató próbált úgy kibújni a hazai szabályozás alól, hogy áttelepült valamely szomszédos országba, a leggyakoribb célállomás Románia és Szlovákia, ezt kivédendő kétoldalú szerződéseket kötöttek ezekkel az államokkal.

Internetszabályozás - ahányszor kiejtik ezt a szót, kezdődik a hangulatkeltés - mondta Szalai, aki szerint a magyar gyakorlat túlzottan liberális. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államokban már 2000-ben alkottak egy törvényt, ami az internetes gyermekvédelemről szól. Ott a nyilvános helyeken lévő terminálokon szűrőprogramok vannak.

Magyarországon azonban nem ismerik ezt a felelősséget, felhördülnek a bloggerek, hogy őket is szabályozni akarják, pedig nem erről van szó - érvelt a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság első embere, hozzátéve: Magyarországon mind a szabályozás, mind az önszabályozás gyermekcipőben jár.

Nem új normák keletkeznek, hanem a normák kiterjesztéséről van szó. Ami offline megvalósítható, az online is - szögezte le Szalai.

Kapcsolódó elemek