Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Brutálisan bántalmazták 2006-ban a fogvatartottakat

Megkínozták és brutálisan bántalmazták a 2006. szeptember 18-án és az utána következő napokban előállított embereket a fővárosi Nagy Ignác utcai börtönben - állítja a Hír televízió Célpont című műsorának adott megdöbbentő interjújában egy azóta már leszerelt börtönőr. A történtekről készült belső felvételeket azóta letörölték, az embertelenségekben részt vevő büntetés-végrehajtási dolgozókat pedig díszvacsorán látták vendégül a parancsnokaik.


Dátum: 2010-09-24 10:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153148
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:06:13.060267, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: 2006-os rendőri brutalitás

A Hír Televízió Célpont című műsorát péntek 21.30-tól sugározzák.

Ütötték, verték a 2006. őszi tüntetések közben válogatás nélkül összefogdosott embereket a börtönőrök. Ezt állítja az egyik fővárosi büntetés-végrehajtási intézet volt dolgozója a Célpontnak adott interjúban. A férfi szerint a tévéostrom után már készültek a tömeges előállításokra, reggel 7-től hajnali 3 óráig minden fegyőrt berendeltek, akik az udvaron fogadták a rendőrök által már bántalmazott embereket. Megdöbbentő vallomásában a volt börtönőr részletesen elmondja azt is, hogyan kínozták az egymáshoz bilincselt foglyokat.

Ha megmozdult, húzta a kezét, odavágtunk nekik. Ha lejjebb akarta engedni a térdét vagy a hátsó részét, hogy kicsit pihentesse magát, akkor oda kellett rúgni. Nagyon sok ember összepisilte magát, voltak idősebbek, fiatalabbak, fiatal lányok, idősebb nők - jelentette ki a volt börtönőr.

Az udvaron térdepeltetett embereket a befogadóhelyiségekben újra és újra megverték, aki pedig szót emelt a bántalmazások ellen, meztelenre vetkőztetve meg is alázták. A Célpont riporterének a börtönőr elmondta azt is, hogy feletteseik mindenről tudtak, az események után pedig egy kisebb ünnepséget is rendeztek a dolgozóknak.

Akik részt vettek ezekben az eseményekben, illetve akik nappal szolgálatban voltak, azokat megvendégelték Pilisszentkereszten, egy bv-rehabilitációs központban. Díszvacsorát kaptak az emberek, és mindenkinek megköszönte az országos parancsnok és az országos parancsnokhelyettes az ellátott szolgálatot. És ez kemény túlórapénzekkel volt megfizetve - mondta a műsornak a leszerelt börtönőr. A Célpontból kiderül, hogy a börtönök belső biztonsági kamerái hiába rögzítették az udvaron és a folyosókon történteket. Mire ugyanis a börtönőrök elleni feljelentések eljutottak a katonai ügyészségre, letelt a 72 órás határidő, ameddig a törvény szerint tárolni kell a felvételeket. Így akkorra azokat már örökre törölték.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3243, 'source_type': 'media', 'source_id': 5746, 'target_type': 'article', 'target_id': 100035, 'relation_type': 'describes'}