Több mint 26 ezer delegált figyeli majd a voksolást
Több mint 26 ezer delegált kíséri figyelemmel az október 3-ai választást a mintegy 11 ezer szavazókörben, valamint a helyi és a területi választási bizottságokban az Országos Választási Iroda (OVI) péntek délelőtt közölt adatai szerint.
Dátum: 2010-09-24 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153154
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:06:15.375019, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szavazókörökbe delegáltak részt vehetnek majd a szavazatszámlálásban is. A választási bizottságokba az önkormányzati választáson jelöltet, listát állító jelölőszervezetek és a független jelöltek küldhettek delegáltakat, a delegálási határidő múlt hét pénteken járt le, azóta folyamatosan rögzítették a jelöltek adatait a választási informatikai rendszerbe.
A választási bizottságokba (azaz a csaknem 11 ezer szavazatszámláló bizottságba, a mintegy 3.200 helyi választási bizottságba, a húsz területi választási bizottságba és az Országos Választási Bizottságba) a legtöbb delegáltat a Fidesz és a KDNP küldte: közösen 5.230 delegáltat jelentettek be. A Fidesz önállóan vagy más helyi szervezetekkel együtt további 3.631-et, míg a KDNP önállóan vagy a Nemzeti Fórum Egyesülettel 108-at állított.
Az MSZP önállóan vagy más helyi szervezetekkel együtt 5.174 delegáltat jelentett be, a Jobbik 4.631-et, az LMP 188-at, a független jelöltek 5.327-et.
A szavazatszámláló bizottságoknak legalább három választott tagja van.
Előírás, hogy a szavazatszámláló bizottságoknak legalább öttagúaknak kell lenniük, a plusz két tagot a választáson egyéni képviselőjelöltet, polgármester-jelöltet, illetve listát állító jelölőszervezetek és a független jelöltek delegálhatják. Ha nem delegáltak a szükséges számban póttagot, akkor választott póttagokat kell bevonni.