Ha Budapest elesik, akkor örökre vége az MSZP-nek?
Az MSZP országosan legerősebb bázisának számít Budapest, ahol az önkormányzati választásokon még egyszer sem tudott a jobboldal nyerni. A mostani erőviszonyok alapján a Fidesznek most van a legjobb esélye az abszolút többség megszerzésére, azonban a szocialisták itt rendelkeznek a legnagyobb tartalékokkal. A főpolgármester-választáson Demszky Gábor már nem indul, és vélhetően Tarlós István lesz Budapest első számú vezetője október 3-tól.
Dátum: 2010-09-24 14:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153157
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:06:16.532618, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 1990-es parlamenti választás az MDF sikerével zárult a fővárosban, mivel 24:8 arányban nyerte meg az egyéni választókerületeket az SZDSZ-szel szemben. Az őszi helyhatósági választáson a Fővárosi Közgyűlés 66 tagját listán választották, míg a másik 22 tagot a kerületek delegálták. A közvetlen választást az SZDSZ nyerte 34,68 százalékkal és így 25 mandátumot szerzett. Őt követte az MDF 27,35 százalékkal, majd a Fidesz 18,16 százalékkal. Bejutott még a közgyűlésbe az MSZP 7,25 és a KDNP 4,95 százalékkal. A közgyűlésben végül 35 SZDSZ-es, 23 fideszes, 22 MDF-es, 5 szocialista és 3 KDNP-s képviselő foglalt helyet. A testület október 31-i alakuló ülésén a szabad demokrata és a fiatal demokrata képviselők szavazataival Demszky Gábort választották meg a főváros élére. A tavaszi országgyűlési választásokhoz képest az MDF és a jobboldali pártok súlyos vereséget szenvedtek Budapesten, míg a liberális oldal abszolút többséget szerzett.
Kovács András