Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány semmibe vette az Alkotmányt

Vagy alapvető szövegértési problémákkal küszködik, vagy szándékosan állít valótlant Gyurcsány Ferenc, mikor az Alkotmányra hivatkozva bújik ki a meghallgatás alól - fogalmazott Gulyás Gergely, a jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság fideszes elnöke a pénteki ülést követően.


Dátum: 2010-09-24 15:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153158
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:06:16.907379, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Gyurcsány semmibe vette az Alkotmányt

Varga László KDNP-s képviselő azt mondta, Gyurcsány Ferenc vádaskodásával a grémium legitimitását kérdőjelezte meg, azét a bizottságét, amely a parlament egyöntetű - jóval több, mint kétharmados többséggel választott. Szemenszedett hazugságnak nevezte Gyurcsány vádjait, amikor levelében a bizottságot elfogultsággal és korrupcióval vádolta. Kiemelte, hogy munkájukkal az igazságot szeretnék kideríteni, részrehajlás nélkül, éppen ezért a 2006-os őszi események sértettjein kívül az egykori rendőri vezetőket és a civil áldozatokat is folyamatosan meghallgatják.

Hozzátette: az a politikus, aki alkotmányos kötelességeit nem teljesítve nem jelenik meg a bizottsági meghallgatáson, annak nem a parlamentben van a helye, hanem valahol máshol. Talán meg is lesz ez a hely - zárta mondandóját Varga László.

Hozzátette: az a politikus, aki alkotmányos kötelességeit nem teljesítve nem jelenik meg a bizottsági meghallgatáson, annak nem a parlamentben van a helye, hanem valahol máshol. Talán meg is lesz ez a hely - zárta mondandóját Varga László.

Révész Máriusz, a testület fideszes tagja elmondta, szívesen megkérdezték volna Gyurcsány Ferencet, miről beszélt Bene László volt országos rendőr-főkapitánnyal a 2006. októberi eseményeket megelőző délelőtt, valamint arról is érdeklődött volna a bizottság, ki döntött annak idején a Kossuth tér műveleti területté nyilvánításáról.

Révész kiemelte, hogy az albizottság mindent el fog követni, hogy kiderüljön az igazság, és sajnálatát fejezte ki, hogy a jelek szerint a Magyar Szocialista Párt ebben nem hajlandó együttműködni.

Azzal, hogy Gyurcsány Ferenc nem jelent meg a pénteki bizottsági meghallgatáson megsértette a Magyar Köztársaság Alkotmányát.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2238, 'source_type': 'media', 'source_id': 5760, 'target_type': 'article', 'target_id': 100045, 'relation_type': 'describes'}