Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tarlós: Itt a kiszellőztetés időszaka

A közvélemény-kutatások ellenére mindenkit arra kér a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje, hogy aki változást szeretne, az menjen el szavazni - mondta el Tarlós István a Hír Televízió Péntek 8 című műsorában. A politikus kiemelte, hogy úgy tűnik, azok féltik a legjobban a szabadságot, akik az eddigi "szabadság" alatt szabad rablást értettek. Beszélt arról is, hogy ha megnyerik a választást, először egy "tereprendezéses, kiszellőztetéses időszak" jön majd, az elszámoltatások nem fejeződnek be.


Dátum: 2010-09-25 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153175
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:06:22.779419, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Tarlós István a Hírtv Péntek8 című műsorában

Demszky Gábor elmúlt húsz évi munkásságát Tarlós István átlag alattinak minősítette. Elfordította fejét, mikor nem kellett volna, hiszen a rendezetlen állapotú közszolgálati cégek 15 éve a szocialisták kezében vannak - érvelt a politikus. A sorozatos botrányokban, mely a fővárosi tulajdonban lévő cégeknél megfigyelhetőek, Demszkynek passzív felelőssége van, míg a szocialistákat aktív felelősség terheli - tette hozzá. A leköszönő liberális főpolgármester tanácsaira kitérve annyit mondott a Fidesz-KDNP jelöltje, hogy nem szívleli meg azokat, hiszen a szocialista-szabad demokrata vezetés által életre hívott Podmaniczky-terv 75 százalékát nem sikerült megvalósítaniuk.

Teljes cikk

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1461, 'source_type': 'media', 'source_id': 5761, 'target_type': 'article', 'target_id': 100061, 'relation_type': 'describes'}