Papcsák: A pannon polip bögyében vagyok
Szabályos leleplezőnek szánt írást tett közzé a Népszava Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztosról. A legsúlyosabb kritika a képviselővel szemben az, hogy álláshalmozó, miközben a szerzők megpendítik az összeférhetetlenséget is. A szocialistáknak és párthű szócsövüknek a legnagyobb gondjuk mégsem ez lehet a kormánybiztossal, hanem sokkal inkább az, hogy Papcsák és munkatársai erős elszántsággal igyekeznek felgöngyölíteni az elmúlt évek alatt nyélbe ütött gyanús, kormányzati ügyleteket.
Dátum: 2010-09-25 12:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153178
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:06:23.836150, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Népszava több évre visszamenőleg átvilágította az ön képviselői, ügyvédi és üzleti tevékenységét. Az egyik önre nézve legsúlyosabb állításuk az, hogy ön összeférhetetlenségbe keveredett, amikor fővárosi képviselőként beült a Főkert Zrt. felügyelőbizottságába, miközben a konkurenciához tartozó egyik magáncég jogi képviseletét is ellátta.
Ez nem volt összeférhetetlen, mégpedig azért nem, mert számtalan olyan szereplő van a piacon, amelyek egymásnak nem konkurensei. Ugyanazon a piacon működnek, versenytársak, de valójában mindenki tudja, hogy milyen árakkal dolgoznak. Itt ugyanis egységárak vannak, vagyis a fővárosi parképítési munkáknál mindenki pontosan tudja, mi mennyibe kerül.
De akkor sem bevett szokás, hogy egy cég jogi képviselője beleláthasson felügyelőbizottsági tagként az ugyanazon a piacon működő másik cég gazdálkodásába...
Ilyen probléma nem merült fel. Ebben én akkor nem láttam semmi kivetnivalót. Később, amikor valaki felvetette nekem ezt a problémát, lemondtam erről a tisztségről.
Magyar Nemzet, 2010. szeptember 25.