Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Statuálás


Dátum: 2010-09-27 09:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153195
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:06:29.391180, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kulcsár Anna: A mai napig sem derült ki, hogy mi történt a háttérben 2006. szeptember 17-e, vagyis az őszödi beszéd kiszivárgása után. Mindössze annyit tudunk, azt is csak a Legfelsőbb Bíróság múlt héten kihirdetett felülvizsgálati döntéséből, hogy 2006. október 23-án hajnalban a Kossuth téren a rendőrség törvénysértően oszlatta fel a gyurcsányi hazugságok ellen tüntetőket. Fordulatot a rendszerváltozás óta eltelt 20 év egyik legszégyenletesebb jogsértése ügyében az Országgyűlés albizottságának mostani eljárása hozhat.

Magyar Nemzet 2010. szeptember 27.

Teljes cikk

Kapcsolódó elemek