Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Marad az önálló bírósági igazgatás

A kormány nem tervezi az önálló bírósági igazgatás megszüntetését, várhatóan egy olyan komplex törvénycsomag kerül a parlament elé, amely az eljárási szabályok mellett bizonyos bírósági szervezeti és igazgatási változtatásokat is tartalmaz - nyilatkozta a Világgazdaságnak adott interjúban Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára.


Dátum: 2010-09-27 09:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153198
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:06:30.389692, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Répássy hangsúlyozta: a bírósági eljárások gyorsítása, hatékonyságuk növelése nem feltételezi a bírói önigazgatás és önkormányzat megszüntetését. Azt azonban be kell látni az államtitkár szerint, hogy bár az 1997-ben létrehozott modell jól szolgálta a bíróság mint hatalmi ág függetlenségét, a kollektív igazgatás rontja a működés hatékonyságát és összemossa a felelősségi viszonyokat. A kérdés megoldására az igazságszolgáltatási tanáccsal és annak elnökével közösen szeretnének javaslatot tenni.

Répássy elengedhetetlennek nevezte az egyszemélyi felelősség megteremtését, illetve a felelősségi viszonyok tisztázását a bírósági szervezet operatívabb működése érdekében. Mint mondta, az új szabályozás elősegítheti az önellenőrzés átláthatóságát, így nyilvánvalóvá és egyértelművé tenné annak megállapításait és következményeit.

Egy kérdésre válaszolva az államtitkár elmondta, hogy a gazdasági társaságokról szóló törvény (Gt.) módosítása nem szerepel a legközelebbi jogalkotási feladatok között. Azt azonban az új polgári törvénykönyv (Ptk.) előkészítése során mérlegelik, hogy a társasági jog bekerüljön-e a kódexbe, vagy továbbra is megtartsa önállóságát. Ha bekerül, lehet, hogy újjászületik - tette hozzá. Arról, hogy a Gt. önálló marad, vagy bekerül a kódexbe, már az ősz folyamán döntenek - mondta.

Kapcsolódó elemek