Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány lépései erősítik a forintot

A magyar kormány új, a piacnak tetsző költségvetési retorikája mellett egyéb "jó hírek", közöttük az autóipari beruházások is erősítik az utóbbi időben a forintot - vélekedtek legújabb helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők.


Dátum: 2010-09-27 12:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153206
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:06:33.198647, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Megjegyezték azonban azt is: a retorikai váltás mellé a piac előbb-utóbb konkrét gazdaságpolitikai lépéseket is vár majd, különösen akkor, ha az októberi helyhatósági választások után sem lesz új egyezség a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).

A TD Securities nevű vezető globális befektetési tanácsadó cég londoni elemző részlegének szakértői hétfőn kiadott heti felzárkózó piaci áttekintésükben a forint elmúlt heti "meglepő" térségi túlteljesítésének okai között az első helyen említik a kormány kötelezettségvállalását a költségvetési fegyelem mellett, és a 2,8 százalékos GDP-arányos jövő évi "lehetséges" hiánycél megemlítését.

A TD Securities londoni elemzői szerint ez enyhítette valamelyest azokat a befektetői aggályokat, hogy Magyarország 2011-ben lazább hiánycélra törekedne.

A cég szerint emellett az Opel, az Audi és a Mercedes autógyárak magyarországi beruházási tervei hosszú távon valószínűleg "hatalmas" lendületet adnak a magyar gazdasági növekedésnek, több százalékponttal emelve az ipari kibocsátás éves szintű bővülési ütemét.

Kapcsolódó elemek