Kampány, csend
Dátum: 2010-09-28 09:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153235
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:06:43.109477, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szerető Szabolcs: Már a jelöltállításnál kiderült, hogy ez a választás aligha hozza el a nagy áttörést a Jobbiknak és az LMP-nek, míg az MSZP-t a felmérések befagyott párttámogatottsági adatai kergethetik a kétségbeesésbe. Bárhogy is zárul majd a szegedi, miskolci vagy éppen angyalföldi utóvédharc, a szocialistáknak minden jel szerint az utolsó cseppig ki kell inniuk a méregpoharat. További önkormányzati pozíciók elvesztése már-már egyet jelent politikai hátországuk felmorzsolódásával, s így válik teljessé a tavaszi totális vereségük.