Fontos kulturális kérdés az internet szabályozása
Az internet megfelelő szabályozása Európa valamennyi országában egyaránt fontos kulturális kérdés - mondta el L. Simon László, a parlament kulturális és sajtóbizottságának fideszes elnöke kedden, miután fogadta Jerzy Wenderlichet, a Lengyel Köztársaság Országgyűlésének alelnökét.
Dátum: 2010-09-28 14:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153254
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:06:49.541593, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mivel az internet a sajtón belül kiemelt szerepkört élvez és használata számtalan kérdést felvet, ezért csak körültekintő módon lehet a szabályozásával foglalkozni - hangzott el a két politikus találkozóját követően. A honatyák a két ország médiaszabályozásáról folytattak megbeszélést, melynek eredményeként kiderült, azonos kérdéseket tartanak fontosnak.
L. Simon László elmondta, a találkozó sikerét az is bizonyítja, hogy egy baloldali-szocialista és egy jobboldali, konzervatív-polgári eszméket valló politikus láthatóan képes teljes egyetértésben dolgozni, ha a kulturális érdekek megkívánják.
A lengyel szejm alelnöke gratulációját fejezte ki L. Simon Lászlónak, akiben, mint mondotta egy "kompetens és kiegyensúlyozott" embert ismerhetett meg, valamint jó munkát és sok sikert kívánt a legnagyobb kormánypárt rendkívüli felelősséggel járó munkájához.