Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az egyházak az identitás megőrzői

A nyugati szórványmagyarság vallási életéről tárgyalt Münchenben Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára - közölte az államtitkárság kedden az MTI-vel.


Dátum: 2010-09-28 16:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153260
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:06:51.702303, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyházi ügyekért felelős államtitkár a vasárnapi hivatalos megbeszélésen Münchenben Cserháti Ferenccel, a külföldön élő magyarok pasztorációjáért felelős püspökkel áttekintette a nyugat-európai és az amerikai magyarok lelki életét.

Egyetértettek abban, hogy az identitás megtartása

szempontjából létfontosságú az egyházak szerepe. Továbbá Cserháti Ferenc üdvözölte, hogy a kormány szándékai szerint a jövőben erre nagyobb figyelmet fordítanak.

Szászfalvi László részt vett a müncheni székesegyházban a nemzetek miséjén, amelyet Reinhard Marx müncheni érsek celebrált és Cserháti Ferenc püspök koncelebrált. A szentmise után az államtitkár rövid eszmecserét folytatott a müncheni érsekkel az egyházpolitika aktuális kérdéseiről és a bajorországi magyar katolikusok helyzetéről.

A felek egyetértettek abban, hogy "a jelenlegi gazdasági- szociális-erkölcsi válságból csakis az egyetemes keresztény értékekre alapozott társadalompolitika és az ezzel összehangolt gazdaságpolitika jelenthet kiutat" - áll a közleményben.

Kapcsolódó elemek