Navracsics: Fontos az ügyfélbarát állam megteremtése
Vissza kell hozni Gödöllőt Magyarország térképére arról a szigetről, ahová a mindenkivel összevesző jelenlegi polgármester miatt került - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Liptákné Boros Andrea, a város Fidesz-KDNP-s polgármesterjelöltjének kedd esti választási fórumán.
Dátum: 2010-09-28 19:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153269
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:06:54.756722, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszterelnök-helyettes a gödöllői Erzsébet Királyné Hotel éttermében összegyűlt nagyszámú érdeklődő előtt úgy fogalmazott: a kormány a lehető legtöbb településen, így Gödöllőn is szövetségeseket keres országos programja megvalósításához.
Olyan polgármesterekre és önkormányzati képviselőkre van szükség, akik jó barátként a Fidesz-KDNP jövőképével azonosulva helyben segítik a közös célokat - tette hozzá.
Kiemelte: e célok talán legfontosabbika a barátságos, igényes, ügyfélbarát állam megteremtése és az emberek közötti kapcsolatok minőségének javítása.