Magyar siker a nemzetközi kórusversenyen
Harmadik díjat, bronzkeresztet nyert Veszprém Város Vegyeskara a horvátországi Zárában (Zadar) vasárnap véget ért nemzetközi kórusversenyen.
Dátum: 2003-05-18 16:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10619
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:24.168287, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Horvátország, Magyarország, Románia, Svájc és Szlovénia 750 énekest tömörítő 14 kórusának versenyében Erdélyi Ágnes vezényletével szerezte meg Veszprém Város Vegyeskara a Könyves Kálmán király korában élt Vekenega (Cika) zárai kolostorfőnöknő apácáról elnevezett díj harmadik fokozatát. A nemzetközi zsűri első díját egy szlovén, a másodikat egy horvát kórus kapta. A verseny résztvevői vasárnap miseénekeket adtak elő a zárai Szent Anasztázia templomban tartott együttes zárófellépésen.
MTI - fidesz.hu