Vádaskodás és plakátdzsungel Miskolcon
A miskolci szocialista polgármester és munkatársai eddig soha nem látott plakáterdővel árasztották el Miskolcot. Minden villanyoszlopon négy nagy plakát látható, mindenhol zöldben pompázó szocialista hirdetéssel találkoznak a miskolciak. A szocialista plakátdzsungel a város nyugalmát felbolygatta.
Dátum: 2010-09-29 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153310
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:07:07.480598, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az erőszakos kampányolás része a vádaskodás is: Nagy Kálmán kereszténydemokrata országgyűlési képviselőt azzal vádolják, hogy akadályozza az észak-déli villamosközlekedés fejlesztését Miskolcon. Az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökséghez beadott 9 milliárdos pályázatukat - melyből a pályázat előkészítésére 908 millió forintot kértek - egyelőre valóban nem támogatta. Nagy Kálmán, aki súlyos vereséget mért Káli Sándorra a tavaszi választásokon, minden erővel támogatja a miskolci villamoshálózat komplex fejlesztését. Messzemenően ellenzi azonban, hogy azt a Miskolc várost nagy adóságba hajszoló és felelősség nélkül irányító Káli Sándor és a szocialista városvezetőség hajtsa végre.
Kiadó: Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)
2010. szeptember 29.