Visegrádi szalon a varsói könyvvásáron
A 48. varsói nemzetközi könyvvásár keretében idén először "visegrádi szalon" kezdte meg működését, amely a visegrádi négyek - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia - jelenlegi és jövőbeni együttműködésének kérdéseivel foglalkozik.
Dátum: 2003-05-18 16:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10620
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:24.506842, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szalon rendezvényeit sajtóértekezlet vezette be pénteken, amelyen a négy ország egy-egy fiatal képviselője és a könyvvásár fő rendezője, az Ars Polona lengyel könyvkiadó sajtószóvivője mutatta be a 2002. március 9-én megalakult Visegrádi Ifjúsági Konföderáció eddigi tevékenységét, a varsói Fiatal Diplomaták Centrumát és az idén először megjelenő Visegrádi Évkönyvet.
A Fiatal Diplomaták Központja független, politikailag semleges diákegyesület, amely 1999 decembere óta működik a Varsói Egyetem nemzetközi kapcsolatok intézete mellett. Tagjai nemzetközi konferenciákon vesznek részt, tanulmányi kirándulásokat, oktatási programokat, szemináriumokat, műhelyeket, nemzetközi táborokat szerveznek.
A Visegrádi Ifjúsági Konföderáció 2002 márciusában, a II. Visegrádi Ifjúsági Konferencián, Budapesten alakult meg 7, a négy visegrádi országot képviselő ifjúsági szervezet részvételével. Célja, hogy egybefogja, népszerűsítse és elmélyítse a V4-ek fiatalságának együttműködését.
A Visegrádi Évkönyv, amelyet a tervek szerint ezentúl minden évben kiadnak, a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával, 4000 példányban jelent meg (a jövő héten kerül piacra). Ez a kiadvány a Visegrádi Ifjúsági Konföderációba tömörült ifjúsági szervezetek közös kezdeményezése, az első olyan, a könyvpiacon megjelenő könyv, amely részletes tájékoztatást tartalmaz a visegrádi együttműködés tagországairól. Mindegyik országgal egy-egy fejezet foglalkozik, három részre - politikai rendszer, társadalom, gazdaság - tagoltan. A példányszám felét az EU különböző intézményeinek és cégeknek szánták.
A visegrádi szalon keretében három vitafórumot is tartottak: pénteken a V4-együttműködés távlatairól, vasárnap pedig arról, hogyan látják egymást, milyen sztereotípiák élnek a négy nemzet körében, illetve hogyan változik a visegrádi együttműködés a jelenlegi, az EU-belépést közvetlenül megelőző időszakban. Vasárnap szlovák és magyar borkóstoló, magyar költészeti délután és a szlovák könyvkiadók bemutatkozása is szerepelt a programban. Vasárnap a szalon vendége volt Márton László író, műfordító és Pálfalvi Lajos, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem lengyel tanszékének vezetője, műfordító is.
MTI - fidesz.hu