Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tarlós: A magyar vállalkozók többet érdemelnek

A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje szerint a magyar vállalkozókat kedvezőbb helyzetbe kell hozni, és a fiatal vállalkozókra is még több figyelmet kell fordítani.


Dátum: 2010-09-29 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153319
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:07:10.481779, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tarlós István szerdán egy budapesti fórumon úgy fogalmazott: az mégsem járja, hogy a magyar vállalkozók hátrányosabb helyzetben vannak, mint a külföldiek, akár az adókedvezmények szempontjából, akár az állami szubvenciók elérhetőségének tekintetében.

Szerinte az arányérzék és az igazságérzet is azt kívánja, hogy a hazai vállalkozókat - ahogy más civilizált európai országokban is - kedvezőbb helyzetbe kellene hozni.

Tarlós István úgy látja, ha azonos vagy hasonló feltételek mellett pályáznak külföldi és hazai vállalkozók, akkor az utóbbiakat kell "kedvezményezni", azaz kedvezőbb helyzetbe hozni.

A jelölt szerint ma a magyar vállalkozók saját hazájukban szinte vendégeknek számítanak.

Kapcsolódó elemek