Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Együttműködik a székesfehérvári és a Fejér megyei önkormányzat

Az önkormányzatok közötti együttműködésben nagy erő van, ezért ha a Fidesz-KDNP jelöltjei kapnak bizalmat az október 3-i választásokon, az eddiginél lényegesen szorosabb együttműködés valósulhat meg a székesfehérvári és a Fejér megyei önkormányzat között - mondta szerdai sajtótájékoztatóján a pártszövetség városi polgármesterjelöltje és megyei közgyűlési elnökjelöltje.


Dátum: 2010-09-29 19:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153360
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:07:22.827092, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Cser-Palkovics András polgármesterjelölt és Vargha Tamás, a Fidesz-KDNP megyei listájának vezetője, megyei közgyűlési elnökjelöltje szerint a két önkormányzatnak az oktatás, a kultúra, az egészségügy, a szociális problémák megoldása, a közúthálózat fejlesztése, valamint a gazdasági élet számos területén van együttműködési lehetősége és kötelezettsége.

A megyeszékhely önkormányzatának az eddiginél nagyobb részt kell vállalnia az egészségügy minden szegmensének finanszírozásából - hangsúlyozta Cser-Palkovics András. Mint mondta, az állami finanszírozás ismeretében, megfelelő jogi és finanszírozási környezet kialakításával az eddiginél nagyobb arányban járul majd hozzá a székesfehérvári önkormányzat a Fejér Megyei Szent György Kórház finanszírozásához is, amelyhez eddig minimális mértékű hozzájárulást nyújtott csak a 40 milliárd forintos költségvetésű városi önkormányzat.

Hozzátette: országgyűlési képviselőként pedig Vargha Tamással együttműködve dolgoznak majd azon, hogy az intézmény hozzájuthasson a fejlesztési forrásokhoz.

Kapcsolódó elemek