Megdőlhet az egyik utolsó szocialista bástya
Elszánt és tettre kész emberek kellenek a helyi önkormányzatokba is - jelentette ki Orbán Viktor kampánykörútjának észak-borsodi, kazincbarcikai állomásán csütörtökön.
Dátum: 2010-09-30 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153403
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:07:36.935912, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Rákóczi téren, több száz ember előtt a miniszterelnök azt mondta: Rizner Józsefnek, a Fidesz-KDNP kazincbarcikai polgármesterjelöltjének sikerült egy kiváló csapatot összehoznia, akik szakemberek, és változást hozhatnak a város életébe.
Utalt a tavaszi országgyűlési választások előtti látogatására, amely, mint mondta, szerencsét hozott neki és reméli, hogy ő is szerencsét hoz a kazincbarcikaiaknak. Úgy fogalmazott, az október 3-i kazincbarcikai eredmény híre - ha a Fidesz-KDNP jelöltje lesz a város első embere - elterjed az egész országban, hiszen az elmúlt 20 évben az volt az általános vélemény, hogy ebben a városban a szocialistákon kívül másnak "fű nem terem".