Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mesejátékkal búcsúztatják a városvezetést

Óriásbábokkal, élőzenével és táncos produkcióval találkozhatnak mindazok, akik szombat délután ellátogatnak a Fidesz Magyar Polgári Szövetség kampányzáró ünnepségére - mondta el a fidesz.hu-nak, Zugmann Zoltán, a Bab Színtársulat vezetője. Fiatal művészek fogják szórakoztatni a közönséget, vidám utcai performanszukkal. Színdarabunk fiktív történetre épül, egy fiktív világban.


Dátum: 2010-09-30 16:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153406
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:07:38.042382, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nézők valójában egy középkori vásári játékokat idéző darabot tekinthetnek majd meg - folytatta Zugmann Zoltán. - A cselekmény szerint a nép egyszerű gyermeke, a Szegény ember legkisebb fia egy zsák búzával útnak indul a Főváros Főőrlésügyi Főhivatalába, hogy lisztet őröltessen, de zárt ajtókba ütközik, senki sem hajlandó segíteni rajta, csupán akkor, ha búzája egy részét a hivatalnak adja. Mikor erre nem hajlandó és a főhivatalnok ki akarja dobatni, a legény palacsintasütőjével érvényesíti akaratát és igazságot tesz. A színjátékot könnyed stílusban, táncosok, népzenészek, kikiáltók, gólyalábasok, óriásbábosok bevonásával, igazi ünnepi hangulatban kívánjuk bemutatni a közönségnek. A választásokat követően remélhetően tiszta lappal indulhat Budapest - zárta gondolatait Zugmann Zoltán.

Örömteli, ha az ember képes nevetni a saját ballépésein - nyilatkozta szerkesztőségünknek Bagó Bertalan, a darab rendezője. - A jókedv a nevetés a legjobb eszköz arra, hogy elgondolkodjunk hibáinkon. Ennek jegyében reméljük, sokan csatlakoznak majd a felvonuláshoz és tetszést arat majd az előadás. Bízunk benne, hogy a jövő városvezetői ezen túl Budapest érdekében fogják végezni munkájukat - tette hozzá a rendező.

Kapcsolódó elemek