Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átadták a felújított bonyhádi kórházat

Bonyhád, 2010. szeptember 30., csütörtök (MTI) - Átadták az európai uniós támogatással felújított kórházat és rendelőintézetet Bonyhádon, az egészségügyi intézményt csütörtökön Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára avatta fel ünnepélyesen.


Dátum: 2010-09-30 16:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153407
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:07:38.396698, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az összesen egymilliárd 158 millió forintos beruházás eredményeként akadálymentesített, gazdaságosan működtethető és a környezetvédelmi szempontokat is szem előtt tartó épület készült el - mondta az átadáson Barcza Zsolt, a kórház igazgatatója.

A felújítás során háromszintessé alakított gyógyító intézmény 250 millió forintot fordított műszerparkjának fejlesztésére, új röntgengépet és több ultrahang-berendezést vásárolt. Új betegirányító rendszert alakítottak ki, amely a rendelők előtt digitális táblán tájékoztatja a betegeket arról, hogy mikor kerülnek sorra. Az épületben új műszaki megoldás, hogy napkollektorokkal állítják elő a meleg vizet.

A húszágyas belgyógyászati osztályt működtető és egynapos sebészeti ellátást nyújtó kórház igazgatója kitért arra, hogy kétséges, a felújítással vállalt plusz ellátást meg tudják-e valósítani. "Amennyiben nem változik a finanszírozás, nem történik adósságkonszolidáció, nehéz helyzetbe kerülünk" - mondta Barcza Zsolt.

Szócska Miklós ezzel kapcsolatban megjegyezte: biztos abban, hogy közösen fognak dolgozni egy fenntartható programon a kórház számára. Az államtitkár együttműködésre biztatta a Tolna megyei kórházakat, mert, mint mondta, a klinikai és gazdasági együttműködéseknek még van tartaléka.

A politikus kiemelte: az elmúlt időszakban a GDP arányában 5,5 százalékos egészségügyi közfinanszírozás 4,3 százalékra csökkent. "Ezt meg kell fordítani, mert ezzel az intézményrendszer a fenntarthatóság szélére sodródott, és a benne dolgozók munkahelye megkérdőjeleződött" - mondta Szócska Miklós.

Kapcsolódó elemek