Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Kiszámíthatóbb az élet, mint ellenzékben"

Kiszámíthatóbb az élet, mint ellenzékben - mondta az egyik bulvárlapnak adott interjúban a miniszterelnök, aki 2-3 hetes kampánykörutat nem engedhet meg magának, ám úgy véli: lehet, hogy most többet van a családjával, mint korábban.


Dátum: 2010-10-01 09:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153423
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:07:43.899383, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Két-három hetet szeretett volna kampányolással tölteni, de kormányfőként ezt már nem engedheti meg magának - árulta el a Blikknek adott interjúban Orbán Viktor. A bulvárlap egy napon át követte a miniszterelnököt, aki három megyét és több várost is meglátogatott.

Mint mondta: a miniszterelnöki munka nagyon fegyelmezett, rendszerszerű, kiszámíthatóbb az élet, mint ellenzékben. Korán kel, két órát elemzések és tanulmányok olvasásával tölt. Újságolvasásra nincs ideje, sajtófigyelőt kap. Amikor rosszakat írnak róla, azokat nincs ideje elolvasni. Hetente egyszer összeszedik neki a gyalázó cikkeket, és ha van egy órája, akkor elolvassa, és ezzel a heti méreganyag be is kerül a szervezetébe.

A kormányfő beszélt arról is: lehet, hogy most többet van a családjával, mint korábban. A felesége szokta a gyerekeket iskolába vinni, de ha teheti, ő is besegít. Hetente háromszor szokott edzeni, de erre egyre kevesebb ideje van, pedig a fizikai állóképességet nagyon fontosnak tartja.

Arra a kérdésre, hány év kormányfői évet tervez, azt válaszolta: most négy évet lát előre, aztán lesz egy nagy választás, de ami az országot illeti, ott 20-30 éves távlatban gondolkodik.

Kapcsolódó elemek