Kovács Antal: bronzérem a cselgáncs Eb-n
Kovács Antal bronzérmet nyert a düsseldorfi cselgáncs Európa-bajnokságon a 100 kg-osok között.
Dátum: 2003-05-19 08:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10626
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:26.527377, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A barcelonai olimpiai bajnok paksi versenyző nyitó mérkőzésén waza-arival kikapott a később az aranyéremig menetelt izraeli Zeevitől. A vigaszágon ezután alig 2 perc alatt legyőzte az angol Delahay-t, majd Maszurenkót és a szintén orosz Makszimovot is. A bronzcsatában a grúz Jikuraulinál bizonyult jobbnak, akin ippont érő akciót hajtott végre.
Kovács 1992, 1993 és 2002 után a negyedik Eb-bronzérmét szerezte meg.
A legnehezebbek között Csizmadia Zoltán a hetedik helyen végzett. Első találkozóján biztosan verte a liechtensteini Schädlert, ezután viszont kikapott a későbbi harmadik olasz Bianchessitől. A vigaszágon túljutott a francia Lecanun, majd a román Munteanu állította meg.
Az Eb utolsó napján, hétfőn a csapatküzdelmekre kerül sor, ebben a magyarok nem érdekeltek.
MTI - fidesz.hu