Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A fővárosban új időszámítás kezdődik

Az elszámoltatást - a maga tárgyilagos módján - természetesnek tartom - nyilatkozta Tarlós István az egyik kereskedelmi televízió reggeli műsorában.


Dátum: 2010-10-01 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153437
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:07:48.820561, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A műsorvezető kérdésére válaszolva a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje kifejtette, hogy a vádakkal ellentétben szuverén egyénisége is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a posztra alkalmasnak találták, ezért szóba sem jöhet, hogy a kormány által kézivezérelt városirányítás jöjjön létre Budapesten október harmadika után.

Tarlós István a 4-es metróval kapcsolatban elmondta, hogy a beruházást egyértelműen be kell fejezni, de gondot kell fordítani a projekt átláthatóvá tételére is. "Az elszámoltatást a maga tárgyilagos módján én természetesnek tartom, de azért nem foglalkozom vele a kampányban, mert egyes pártok egyszerűen bulvárosították ezt a témát" - nyilatkozta a főpolgármester-jelölt.

A fővárosi közlekedési vállalat ügyében Tarlós István világossá tette, hogy annak ellenére is jogosnak tartja a konszolidációt, hogy mind a Medgyessy-, mind a Gyurcsány-kormány jelentős összeggekkel szanálta a BKV-t, hiszen a város- és cégvezetés botrányos gazdálkodása folytán a cég a müködésképtelenség hatátára került.

A műsorvezető azon kérdésére válaszolva, hogy egyetért-e a belügyminisztérium rendelettervezetével, Tarlós István elmondta, hogy a budapesti közterületek és hajléktalanok szorosan összefonódó ügyében határozott lépéseket kell tenni, de véleménye szerint ezen intézkedések nem sérthetik az emberi méltóságot.

Elsősorban olyan koedukált hajléktalanszállók létrehozására van szükség, ahol szavatolható a hajléktalanok biztonsága, mert jelenleg gyakran az ököljog érvényesül a menhelyeken - vélekedett Tarlós. - A továbbiakban pedig folyamatos közmunkát kell biztosítani ezeknek az embereknek, hogy lehetővé váljon visszavezetésük a társadalomba.

"Hatósági fellépés csak akkor elképzelhető, ha marad egy olyan szegmens, amely a segítő kezet ellöki magától" - hangsúlyozta a politikus.

Kapcsolódó elemek