Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megvannak Papcsák Ferenc rágalmazói

Megtalálták és előállították csütörtök este a rendőrök annak az újságnak a terjesztőit, amely Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos munkáját és személyét becsmérlő szavakkal illették. A "Papcsák Hírmondó" névre hallgató impresszum és kiadó nélküli újság munkatársait a kihallgatták a zuglói rendőrkapitányságon.


Dátum: 2010-10-01 13:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153443
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:07:50.831723, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Azok a baloldali érdekcsoportok, akiket sért Papcsák Ferenc kormánybiztosi tevékenysége, odáig vetemedtek, hogy a közrend elleni legsúlyosabb tettet, a választás rendje elleni bűncselekményt is elkövették. A zuglói rendőrségnek köszönhetően nemsokára azon ellenfeleimnek is a bíróság előtt kell felelni tetteikért, akik ezt a rágalmazó kiadványt gyártották velem szemben - kommentálta Papcsák Ferenc a történteket.

Mint emlékezetes: Papcsák Ferenc az elmúlt hónapokban kormánybiztosi munkája során számos baloldali érdekcsoport gyanús szerződését, megbízását tárta fel, amely ügyekre az MSZP a mai napig nem válaszolt érdemben.

Kapcsolódó elemek