Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán: Együttműködésre van szükség

Dunaújvárosban is az önkormányzat és a központi kormányzat közötti együttműködés szükségességét hangsúlyozta a miniszterelnök pénteken.


Dátum: 2010-10-01 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153448
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:07:52.503431, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ne ellensúlyt, hanem együttműködő Dunaújvárost hozzanak létre, ne csináljanak "ellenzéki tűzfészket" a városból, mert annak érdekében, hogy úrrá lehessünk a bajokon, együttműködésre van szükség az önkormányzat, és a központi kormányzat között - hangsúlyozta Orbán Viktor a Duna parti városban.

A miniszterelnök a Dózsa Centrum előtti téren, mintegy 250 ember előtt arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a Fidesz-KDNP pártszövetség a felmérések szerint jól áll, a választást nem a felmérések, hanem a szavazatok döntik el, ezért ne azokra hallgassanak, akik azt mondják, ez már "lefutott meccs", hanem vegyenek részt a választásban, menjenek el szavazni.

A kormányfő arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a Fidesz-KDNP pártszövetség a felmérések szerint "jól áll", a választást nem a felmérések, hanem a szavazatok döntik el, ezért ne azokra hallgassanak, akik azt mondják, ez már "lefutott meccs", hanem vegyenek részt a választáson, menjenek el szavazni. "Ez sportváros, itt mindenki tudja, hogy lefutott meccs nincs. Majd ha lefújták. Az pedig vasárnap este lesz" - mondta.

Szavai szerint a vasárnapi választás a kormány munkájáról is szól, arról is kiállítja a bizonyítványt. Mint mondta, "ha nagy támogatás lesz, sok szavazat, gyorsabbak lesznek a változások, Magyarország jó néhány évet megspórolhat".

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a pártszövetség számára komoly siker van készülőben Budapesten. Maga sem tudja - mondta -, melyik lenne a nagyobb bravúr, az, hogy Dunaújvárosban, vagy az, hogy Budapesten lesz fideszes polgármester, a jelenlevők tapsától és "mindkét helyen legyen" bekiabálásaitól kísérve.

Az a változás - tette hozzá -, amely meg fog történni 20 év után Budapesten, megtörténik az ország jó néhány, hagyományosan baloldalinak gondolt városában is, s ez a változás történjen meg Dunaújvárosban is.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy Dunaújváros "bajban van,(...) nyakig úszik az adósságban". Komoly intézmények - például a kórház - pénzügyileg szinte kezelhetetlen állapotban vannak, ezért együttműködésre van szükség a kormányzat és a város önkormányzata között. Mint mondta, együtt sem biztos, hogy úrrá tudnak lenni a bajokon, de úgy legalább van esély rá.

A miniszterelnök hozzátette: Dunaújvárost gazdasági potenciálja miatt nemzetgazdaságilag is fontos városnak tekinti a kormány. Ezért "Dunaújváros mindig számíthat a budapesti polgári kormányra, s együtt képesek leszünk minden nehézséget elhárítani. "

Az idősek világnapja alkalmából a kormányfő köszöntötte a jelen levő időseket, jókívánságait fejezte ki nekik.

Orbán Viktor Dunaújvárosban interjút adott a városi televíziónak, a Fejér Megyei Hírlapnak, majd megbeszélést folytatott a pártszövetség megyei elnökével, illetve polgármesterjelöltjével.

Kapcsolódó elemek