Matolcsy: Nincs szükség megszorításra
Semmilyen megszorító programot nem szükséges indítani amiatt, hogy a tavalyi államháztartási hiány magasabbnak bizonyult a korábban vártnál - jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken Brüsszelben.
Dátum: 2010-10-01 16:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153454
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:07:54.414708, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Nem örülünk, de nem ijedünk meg a 0,5 százalékpontos többlettől" - mondta újságíróknak az európai uniós pénzügyminiszterek kétnapos találkozójáét követően.
Kifejtette, a 120-130 milliárd forintos többlethiányt olyan bevételi forrásokkal tervezik finanszírozni, mint a Mol 35 milliárd forintos befizetése, az FHB 3,5 milliárd forintos kamatbefizetése, valamint a szén-dioxid-kvótából tervezett mintegy 30 milliárd forintos bevétel, amelyeket eredetileg jövőre vagy azt követően kívántak beszámítani. Már az idén felhasználható az állami vállalatok osztalékelőlege is - tette hozzá.
Matolcsy György emlékeztetett arra, hogy az eredetileg várt éves hiány túlszaladása nem először fordul elő, volt már rá példa 2008-ban is.
Magyarország "lekerült a szégyenpadról"
Matolcsy szólt arról is, hogy reálisnak tartják Magyarország európai uniós partnerei az idei 3,8 százalékos hiánycélt, és a jövő évi, 3 százalék alatti hiányt.
Az európai uniós pénzügyminiszterek kötetlen napirendű találkozójáról beszámolva elmondta, fordulatként értékeli azt is, hogy az EU-ban Magyarország "lekerült a szégyenpadról", és már nincs abban a csoportban, amelyet az uniós partnerek kétségesnek, kockázatosnak tartank.
A miniszter megerősítette, hogy 97 százalékban határidőre befolyt a közel 200 milliárd forintnyi bankadó esedékes része. Ez a legfontosabb forrás az idei hiánycél tartásához - tette hozzá.