Schmitt: Tegyünk együtt hitet a demokrácia mellett
Schmitt Pál köztársasági elnök arra biztatja a választópolgárokat, hogy éljenek alkotmányos jogukkal, és vegyenek részt a vasárnapi önkormányzati választáson.
Dátum: 2010-10-01 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153456
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:07:55.023498, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államfő pénteki, az MTI-nek megküldött közleményében azt írja: a választás a demokrácia ünnepe, majd arra szólít fel, hogy "tegyünk együtt hitet a demokrácia mellett". Hozzáteszi, hogy meggyőződése szerint a helyi választások - amelyek végeredménye az emberek sorsát közvetlenül érinti - széles körű részvétel mellett zajlanak majd.
Vasárnap reggel 6 és este 7 óra között 8,2 millió választó dönthet arról az ország csaknem 11 ezer szavazókörében, hogy kik képviseljék érdekeiket az elkövetkező négy évben az önkormányzatokban.