Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Gyurcsányék trükköztek a költségvetési számokkal"

Szijjártó Péter pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írja: az Európai Unió előírásai nem tették lehetővé, hogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon tovább titkolózzanak; lebuktak, hogy trükköztek a költségvetési számokkal, és a kormányzati szektor hiányáról kiderült, hogy a jelzett 4 helyett 4,4 százalék.


Dátum: 2010-10-01 17:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153462
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:07:57.152948, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szóvivő hangsúlyozza, hogy a szocialisták kudarcot vallott, megszorításokra és az adatok meghamísítására épülő gazdaságpolitikája már a múlté, az emberek felhatalmazása alapján a nemzeti ügyek kormánya az együttműködés gazdaságpolitikáját valósítja meg.

A Központi Statisztikai Hivatal pénteken korrigálta a 2009. évi adatokat, e szerint a kormányzati szektor "maastrichti" hiánya tavaly a nemzeti számlák előzetes adatai alapján 1.136 milliárd forint volt, azaz a GDP 4,4 százaléka, szemben a korábban közölt 4 százalékkal.

Kapcsolódó elemek