Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fölényes győzelmet arathat Tarlós István

A Medián legfrissebb felmérése szerint Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje jelentős többséggel nyerheti meg a választást, illetve szűk kormánypárti többség jöhet létre a budapesti közgyűlésben.


Dátum: 2010-10-01 20:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153480
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:08:02.984173, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közvélemény-kutató intézet az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében, legutóbbi budapesti felmérésére hivatkozva mindenekelőtt kiemelte, hogy rendkívül kis szavazói aktivitás mérhető a fővárosiak körében még néhány nappal az önkormányzati választások előtt is.

A felmérés készítőinek tájékoztatása szerint szeptember elején a válaszadók 46 százaléka, a választás hetében azonban már csak 35 százaléka mondta azt, hogy biztosan elmegy szavazni. Hozzátették, hogy az aktivitás a kormánypárti szavazók körében a legerősebb, a Fidesz-KDNP biztos szavazóinak 62 százaléka, míg az MSZP és a Jobbik híveinek csak valamivel több mint a fele gondolta biztosnak a részvételét.

A Medián szerint a kormányoldal több mint kétszer akkora szavazótábort tudhat maga mögött a fővárosban, mint a szocialisták. A biztosan szavazók 57 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP listájára, míg az MSZP-re 25 százalékuk.

A kutatók arra számítanak, hogy Tarlós Istvánra az összes válaszadó mintegy harmada, a biztos szavazóknak pedig több mint hattizede szavazna, köztük az MSZP és az LMP szavazóinak néhány százaléka is. Megjegyezték: a válaszadók 71 százaléka a Fidesz jelöltjének győzelmére számít, az MSZP szavazótáborának fele azonban Horváth Csaba győzelmét valószínűsíti

A Medián szeptember 28-án, kedden készítette kutatását a főváros felnőtt népességét reprezentáló 500 ember telefonos megkérdezésével.

Kapcsolódó elemek