Orbán: Ne álljunk meg félúton
"Ha már egyszer nekiindultunk áprilisban, és azt mondtuk, hogy Magyarországot mindannyiunk közös érdekében meg fogjuk változtatni, akkor ne álljunk meg félúton, hanem vigyük végig a változást" - mondta a miniszterelnök egy szabadtéri lakossági fórumon pénteken Komlón.
Dátum: 2010-10-01 20:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153483
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:08:03.990502, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Én jó lelkiismerettel azt mondom, hogy az elmúlt négy hónapban olyan változásokat indítottunk el, amelyek esélyt adnak a jövőre nézve" - tette hozzá a kormányfő.
A miniszterelnök azt mondta, a vasárnapi döntés nemcsak a jelöltekről szól, a leadott szavazatok egyben értékelik is a nemrégen alakult kormány eddigi munkáját.
"Ha nem lesz elegendő szavazat, ha nem kapunk nagy támogatást, azt nekem úgy kell értenem, hogy inkább le kell lassítani a kormány munkáját" - közölte Orbán Viktor.
A kormányfő kitért arra: vasárnap a komlóiaknak arra is választ kell adniuk, hogyan képzelik el az életüket az elkövetkezendő négy évre, "ellenzéki tűzfészket akarnak-e csinálni a városból vagy együtt akarnak működni a központi kormányzattal". Véleménye szerint Komló saját erejéből nem fog tudni kikeveredni nehéz helyzetéből.
"Az lehet, hogy most úgy tűnik, hogy a bányaiparnak nincs nagy jövője Európában, de lehet, hogy holnap már nem így lesz. Ezért meg kell becsülni azt a tudást, ami itt fölhalmozódott. Mert az iparnak, a termelésnek és a munkának van jövője. A világ ma attól szenved, hogy spekulációra építették a gazdaságot. Ez a korszak most zárul le. Hogy milyen lesz az új, még nem tudni pontosan. De az biztos, hogy a munkáról és a termelésről szólni fog, ami a komlóiaknak megy" - mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor arra kérte a hallgatóságot, támogassák vasárnap Polics Józsefet, a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltjét, valamint a párt képviselőjelöltjeit.
Megjegyezte: "kicsit megosztottabbak vagyunk a kelleténél, hiszen a jobboldalnak több jelöltje is van. Én nem azért jöttem, hogy más ellen beszéljek, de azt mindannyian látjuk, hogy ha a szocialistákat le akarjuk váltani, ha új polgármestert akarunk, akkor nem oszthatjuk meg a szavazatainkat. Ha kétfelé szavazunk, a nevető harmadik fog győzni" - zárta szavait a miniszterelnök Komlón.