Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felálltak a szavazatszámláló bizottságok

A szavazatszámláló bizottságok elsődleges feladata a választási eredmény megállapítása, a választások tisztaságának, törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése, és szükség esetén a választás törvényes rendjének helyreállítása.


Dátum: 2010-10-02 12:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153492
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:08:07.028356, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szavazatszámláló bizottságok öttagúak, a testületeknek választott, és a jelöltek, jelölőszervezetek által delegált tagjai vannak; jogaik és kötelezettségeik azonban ugyanazok.

Három olyan tagjuk van a szavazatszámláló bizottságoknak, akikről még az országgyűlési választások előtt döntött a helyi képviselő-testület. A jogszabály szerint a szavazatszámláló bizottságba megbízott tagot delegálhattak az önkormányzati választáson jelöltet, listát állító jelölőszervezetek és a független jelöltek.

A jelölőszervezetek a választások tisztaságáról saját megbízottjaikon keresztül győződhetnek meg közvetlenül a szavazatszámláló bizottságokban. A szavazatszámláló bizottságok jelöltek, illetve jelölőszervezetek által delegált tagjai a tevékenységük során tudomására jutott személyes adatokat azonban sem az őket megbízó jelölőszervezetnek, sem másnak nem adhatják ki.

A működőképességhez legalább öt tag kell, így ha a jelölőszervezetek delegáltjaival együtt sincs meg az előírt létszám, akkor póttagokat hívnak be a testületbe. A póttagokat korábban ugyancsak a képviselő-testület választotta meg.

A szavazatszámláló bizottságok döntéseiket határozat formájában hozzák; csak "igennel" vagy "nemmel" szavazhatnak, nem tartózkodhatnak. A testület határozataival szemben jogorvoslati kérelemmel a területi választási bizottsághoz lehet fordulni.

A szavazatszámláló bizottság munkájában részt vevő, nem pártdelegált tagok bruttó 15 ezer forint díjat kapnak egész napos munkájukért. A megbízott - pártok által delegált - tagok részére nem jár tiszteletdíj a választás állami költségvetéséből, a párt azonban saját forrásból díjazásban részesítheti az általa megbízott tagot.

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásával egy időben rendezik a települési kisebbségi önkormányzatok választását: a voksolást a helyhatósági választás szavazóköreitől eltérő, külön szavazókörben bonyolítják le. Kisebbségi választást 1.596 településen, összesen 1.604 szavazókörben rendeznek.

A kisebbségi jelölőszervezetek nem küldhetnek tagot a kifejezetten a kisebbségi választásra alakított szavazatszámláló bizottságokba. Így, mivel nincs delegált tagja a bizottságnak, a települési önkormányzat képviselő-testülete öt tagot, illetve póttagokat választott ezekbe a szavazatszámláló bizottságba.

Kapcsolódó elemek