Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Százmilliárdot remél az ÁPV

Még ez év decemberében megtörténik a pénzügyi zárás mindhárom pénzintézet, a Földhitel- és Jelzálogbank (FHB) Rt., a Postabank Rt. és a Konzumbank Rt. privatizációja során. A hitelintézetekért kapott várhatón 100 milliárd forint vételárral és a Mol-csomag egy részének eladásával az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. teljesíteni tudja idei 196 milliárd forintos bevételi tervét - mondta pénteken Mészáros Tamás, az ÁPV Rt. igazgatóságának elnöke.


Dátum: 2003-05-19 10:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10632
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:28.462032, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Konzumbankot az ÁPV a tulajdonos Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. megbízásából értékesíti és a bevétel az MFB-hez folyik be, a Postabank vételára pedig a Magyar Posta Rt. kasszájába kerül, ahonnan az állam tulajdonosként kivonja.

A Postabank kétfordulós privatizációs pályázatát holnap írja ki az ÁPV. Az első forduló nyílt lesz, ekkor még nem nevezik meg sem a minimumárat, sem az állami garancia összegét, amelyet a korábbi bankprivatizációktól eltérően nem a rossz hitelállomány, hanem a bankkal kapcsolatos peres ügyek indokolnak. A második fordulóba 3-5 vevőjelölt kerül, csak ők ismerhetik meg a bizalmas adatokat. A Postabank jelenlegi veszteségének túlnyomó részét, körülbelül 1,7 milliárd forintot a perek és az 1998 előtti rossz hitelállomány miatt képzett céltartalék teszi ki.

A bank másik gyenge pontja költség/jövedelem mutatójának kedvezőtlen alakulása, amelyet a korábbi nagybankra méretezett infrastruktúra, elsősorban az informatikai rendszer költségei okoznak, 2006-ra azonban megfelelő tőkearányos nyereség érhető el. A Postabank legfőbb vonzereje a jelenleg 500 ezer, potenciálisan 1 millió lakossági ügyfél és a 100 ezer diákhitelszámla, amelyek vonzóan olcsó forrásbevonási lehetőséget biztosítanak a vevőnek.

A Konzumbankot egy fordulóban, a legtöbbet ígérő szakmai befektetőnek adják el, a privatizációs pályázat kiírása június elejére várható. Az FHB 100 százalékos részvénycsomagját várhatóan egy fordulóban, októberben ajánlja fel nyílt tőzsdei kibocsátás keretében az ÁPV. A kibocsátást szeptemberben reklámkampány és road show előzi meg, az allokáció október végén, november elején zárul. A szerződéses partnerek a többi befektetővel egy időben és azonos feltételekkel vásárolhatnak FHB-részvényt.

Napi Gazdaság

Kapcsolódó elemek