Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Legyünk kezdeményezői, kovászai a jó dolgoknak"

Antall József tudta, hogy "a magyarság összefogása és a kelet-közép-európai országok együttműködése egymást feltételező fogalmak, kapcsolódó célok" - jelentette ki Schmitt Pál szombaton Zágrábban, a néhai miniszterelnök mellszobrának megkoszorúzásakor.


Dátum: 2010-10-02 13:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153495
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:08:08.115955, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A köztársasági elnök horvátországi látogatásának második és egyben zárónapján magyar szervezetek képviselőivel közösen rótta le tiszteletét az Antall Józsefről elnevezett utcában 2002 óta álló szobornál.

Schmitt Pál emlékező beszédében az elmúlt évtizedek közös történelmére utalva arról szólt, hogy a rendszerváltás utáni első magyar kormányfő "tudta, a szabadságnak ára van, amelyet minden valamikori szocialista országnak a maga módján meg kell fizetnie". De amennyire hamis volt a közösködés a ránk kényszerített szövetségben, "annyira természetes, annyira életbevágó lehetett egymás megsegítése a függetlenségben".

A magyarok támogatták a szabadságukért küzdő horvátokat, "ezért vetette be Antall József a diplomácia nyílt és a meggyőzés személyes eszközeit", és ezért ismerte el Magyarország az elsők között a független Horvátországot. "Mert rossz együttélésből, a különféle népekkel való acsarkodásból már kaptunk jó pár történelmi leckét" - mondta.

Az államfő a több mint félszáz fős hallgatóság előtt kifejtette: már akkor is világos volt, hogy "csak annyi jóindulatot várhatunk a szomszédos államoktól, amennyivel mi is viseltetünk irántuk". Csak annyira fog becsülni minket Európa, amennyire képesek leszünk megélni saját magyarságunkat, európaiságunkat.

Közös küldetésünk ma így szól: "legyünk kezdeményezői, kovászai a jó dolgoknak", a regionális együttműködéseknek, a közös építkezéseknek, a megújulásnak. Babits Mihály szavait idézve azt mondta: A lelki magyarság is egyetlen és oszthatatlan, s nekünk "senkiről sem szabad lemondanunk", egyetlenegy magyarról sem, mert "minden elveszett identitással hasad a lélek, kevesebben és kevesebbek leszünk".

Schmitt Pál meggyőződését fejezte ki, hogy a horvátországi magyarság birtokában van az a tapasztalat, hogy közösséghez tartozni jó. "És birtokában van a tudás, mely ezt a közösséget megszervezni, intézményeit felelősséggel irányítani képes".

Az anyaországban ma "minden döntés alapja az egységes nemzetben való gondolkodás, a közös magyar érdek képviselete", mert csak így lehetünk sikeresek és boldogok 15 milliónyian. Magyarságunk "közös küldetés is: célja, feladata, jövője van", Antall József is így gondolta, amikor úgy kezdte hivatalát, hogy "lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke" kívánt lenni.

Kifejtette: a magyarságot sikerre vinni csak erős, egységes, érdekvédő nemzetpolitikával lehet, de amit alig hittünk, bekövetkezett, az elmúlt nyolc évben "csak politika maradt, nemzet nélkül". Ez a politika "az összeadás helyett a megosztást választotta (...) testvéreket játszott ki egymás ellen, fájdalmas mélypontján egy rossz emlékű szavazással".

Ma azonban újra minden lehetőség adott, hogy erősek legyünk, hogy együtt legyünk erősek. "Az anyaországban ma egy olyan széles körű egyetértés tapasztalható, mely azzal a határozott elvárással küldte az ország élére politikusait, hogy tegyenek meg mindent a magyarok összefogásáért" - hangsúlyozta a köztársasági elnök.

Hozzátette, hogy a magyar állampolgárság könnyített megszerzéséről szóló új jogszabály és az összetartozás napja "törvényi, illetve szimbolikus elégtételt adott annyi év sikertelenség, uszítás, ridegség, és távolságtartás után". Aggódásának hangot adva tette fel kérdésként, "vajon mennyi most az a 15 millió" magyar, s mennyi lesz holnap és évtizedek múlva?

A közös nyelv, a közös múlt, a közös kulturális örökség "mind olyan mágnesként viselkedő erők, melyek - ha jól fordulunk egymáshoz -, összehúznak minket a jelenben, s a jövőben is" - jelentette ki Schmitt Pál.

Kapcsolódó elemek