Töltse ki nálunk a nemzeti konzultációs kérdőívet
Orbán Viktor a közelmúltban levéllel fordult a magyar nyugdíjasokhoz, arra kérve őket, hogy mondják el, mely területek fontosak számukra, és mit várnak a kormánytól. A nyugdíjasok oldaláról felmerült kérésnek megfelelően a nemzeti konzultációs kérdőív a mai naptól kitölthető a fidesz.hu internetes oldalon is.
Dátum: 2010-10-02 13:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153496
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:08:08.454855, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nemzeti ügyek kormánya minden eddigi kormánynál nagyobb figyelmet fordít az idős emberekre - írja pénteki közleményében Szijjártó Péter.
A miniszterelnök szóvivője rámutat: az első gazdasági akcióterv számos intézkedése - például a rezsiköltségek befagyasztása - a nyugdíjasok élethelyzetének javítását szolgálta. Emlékeztetett arra is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a közelmúltban - a Nemzeti Konzultáció keretében - levéllel fordult a magyar nyugdíjasokhoz, arra kérve őket, hogy mondják el, mely területek fontosak számukra, és mit várnak a kormánytól.
Mint írja: az eddig beérkezett közel 200.000 válasz egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az idős emberek a Nemzeti Együttműködés Rendszerének aktív résztvevői szeretnének lenni. A nyugdíjasok oldaláról felmerült kérésnek megfelelően a nemzeti konzultációs kérdőív a mai naptól kitölthető a fidesz.hu internetes oldalon is.