Két, három vagy négy szavazólapot kapnak a választók
A választópolgárok attól függően, hogy a fővárosban, megyei jogú városban, tízezernél nagyobb, vagy annál kisebb lélekszámú településeken voksolnak, 2, 3 vagy 4 szavazólapon adhatják le szavazataikat a vasárnapi önkormányzati választáson -mondta Sári Miklós, az Országos Választási Iroda vezetője szombati, a választási felkészülésről tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2010-10-02 14:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153497
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:08:08.786756, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint mondta, az önkormányzati választáson szavazni csak személyesen lehet, a személyazonosság és a lakcím igazolásával, vasárnap reggel 6 és este 7 óra között. A voksolás titkos.
Két szavazólapot kapnak a megyei jogú városban élők, ők a polgármesterre és a közgyűlés tagjaira szavazhatnak.
Három szavazólapot kapnak a tízezernél kevesebb, illetve annál több lakosú településeken élők: ők a polgármester és a képviselő-testület tagjai mellett szavazhatnak a megyei közgyűlés pártjaira is.
A fővárosban élők négy szavazólapot vehetnek majd kézbe vasárnap: a képviselő-testület és a polgármester mellett a Fővárosi Közgyűlés pártjaira és a főpolgármester személyére szavazhatnak.