Amikor nincs mit magyarázni
Dátum: 2010-10-04 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153546
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:08:24.574578, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szerető Szabolcs: Nem, nem. A látszat most valóban csal: az ország narancsszínbe öltözött választási térképe nem azt mutatja, hogy a szavazók tegnap leváltották a húszéves legújabb kori magyar többpártrendszert. "Csupán" annyi történt, hogy a kormányerők példátlan, a bejáratott demokráciákban nem szokványos mértékű sikert értek el az önkormányzati választásokon. Azt mondják, az ilyen típusú voksoláson általában nehéz győztest hirdetni, hiszen szinte bárki találhat magának olyan "versenyszámot", amiben első helyezettként ünnepeltetheti magát. Hát most nincs mit magyarázni, méricskélni, elkenni: az eredmény önmagáért beszél.