Az államadósság növelését választja megoldásként a kormány
Az elmúlt hónapokban egyre súlyosabbá váltak a Medygessy-kormány gazdaságpolitikájának következményei, a helyzet 2004-re sem fog javulni, ugyanis a 2003-as túlköltekezés miatt nem maradt tartalék gazdaságfejlesztő intézkedésekre - jelentette ki Sümeghy Csaba a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség hétfői sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2003-05-19 12:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10637
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:30.124699, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz több sajtótájékoztatón, valamint az Országgyűlésben tartott vitanap keretében is felhívta a kormány figyelmét a gazdaság problémáira, s javaslatokat fogalmazott meg orvoslásukra. A megoldási javaslatokat azonban teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a kabinet - hangsúlyozta a politikus.
A vállalkozások adóterhei az MSZP választási ígéretei ellenére sem csökkentek, az unió több ízben elmarasztalta a kormányzó pártokat az adó - és járulékcsökkentés elmaradása miatt. Az Európai Uniós csatlakozást követően tőketámogatás hiányában versenyképtelenné fognak válni a kis - és középvállalkozások és a kormány semmit sem tesz ennek megakadályozására. A kormányzati gazdaságpolitika következtében a külföldi tőkét kivonják az országból, ami jelentős mértékű munkanélküliség növekedést eredményez - emelte ki Sümeghy Csaba. A munkahelyteremtésben jelentős szerepet vállaló Széchenyi Tervet megszüntették, s helyette semmilyen más alternatívát nem léptettek életbe.
Több nemzetközi és hazai pénzügyi szervezet elemzésében rámutat: a magyar gazdaságban a fenntartható egyensúly megbomlott, 4 hónap alatt egy éves hiányt okozott a neoliberális gazdaságpolitika. Az ország egyre jobban eladósodik, jelenleg több millió eurós hitelt szándékozik felvenni a kormány.
A kormányzó koalíciónak nincs egységes gazdaságpolitikai koncepciója, egyetlen vállalkozásfinanszírozó rendszer sem működőképes. A kabinet egyetlen lehetőséget lát a probléma orvoslására: a kényszerprivatizációt, amely tovább gerjeszti a munkanélküliséget - emelte ki a politikus.
Hozzátette: mindezek azt mutatják, hogy a politikai hatalom fontosabb a Medgyessy - kormány számára, mint a gazdaság hatékony működése.
fidesz.hu