Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Meg kell akadályoznunk az ökológiai katasztrófát"

Egymillió köbméter iszap ömlött ki hétfő óta az ajkai térségben a megsérült tározóból, és még mindig ömlik a szennyezőanyag, amely több ezer embert és egy 40 négyzetkilométeres területet veszélyeztet - mondta Illés Zoltán, aki ökológiai katasztrófának minősítette a helyzetet. A vörösiszap-áradás idáig négy halálos áldozatot is követelt, hét embert még keresnek. A szennyezőanyag a Marcal folyó mellett már a Rábára és a Dunára is káros hatással lehet.


Dátum: 2010-10-05 09:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153594
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:08:41.118904, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Illés Zoltán a TV2 Mokka című műsorában

Négyen haltak meg az iszapömlés következtében az ajkai térségben - erősítette meg Illés Zoltán. Tili Károly kolontári polgármester által korábban közölt információt pontosítva hozzátette: a negyedik áldozat nem egy három hónapos, hanem egy egyéves gyermek.

Egy 35 éves férfi a járművében megfulladt, amikor az áradó vörösiszap felborította terepjáróját, egy idős ember pedig az otthonában halt meg, amikor a házára zúdult az iszaplavina.

Egy három éves gyermeket szintén az otthonában ért a halál, a holttestét hétfő éjjel találták meg. A negyedik áldozat egy egyéves kislány, a 3 éves áldozat testvére.

Illés Zoltán közölte, hogy további hét embert még mindig eltűntként keresnek.

Kezelik a helyzetet

A hatóságok megpróbálják elzárni a megsérült tározót, honvédségi helikopterekkel semlegesítő folyadékot juttatnak a Marcal folyóba, illetve több száz tonna gipszet öntenek a még hömpölygő iszaplavinába - tette hozzá.

Honvédségi tartálykocsikból az éjjel és hajnalban Marcaltő, Mórichida és Malomsok településeknél, a hidakról magnézium- és kalcium-nitrátot öntenek a folyóba, de ecetsavra is szükségük lenne a semlegesítéshez. Azért kell a folyadékot a Marcalba önteni, hogy megakadályozzák, hogy a szennyeződés a Rábába, majd a Dunába jusson.

A mátrai erőműből teherautókkal eddig 500-600 tonna gipszet szállítottak ki, amelyet a Kolontáron hömpölygő iszaplavinába zúdítanak.

Az államtitkár azt mondta: egymillió köbméter iszap ömlött ki eddig a megsérült tározóból. A timföldgyár 10 tározójában 50 millió köbméter szürke- és 30 millió köbméter vörösiszapot tárolnak, amely közül az utóbbi enyhén radioaktív és rákkeltő.

Illés kijelentette: a katasztrófahelyzet kezelésének még csak elején vannak, ugyanis az enyhén radioaktív szennyeződést össze kell gyűjteni, meg kell semmisíteni, és meg kell akadályozni a térség teljes ökológiai katasztrófáját.

Közlése szerint a megyei egyetemek rektoraival és akadémikusokkal közösen keresik a megoldási lehetőséget, azt, hogy miként lehetne a leghatékonyabban és a leggyorsabban felszámolni a károkat, enyhíteni a környezeti károsodást.

Vészhelyzet

A kormány veszélyhelyzet kihirdetését rendelte el Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megye területeire a kolontári vörösiszap-tároló gátszakadása miatt.

Pintér Sándor belügyminiszter kedd délutánra hívja össze a Kormányzati Koordinációs Bizottság ülését a további döntések meghozatala érdekében.

A szerencsétlenség súlyos helyzetet idézett elő, de a kormány, és az irányítása alatt álló szervek a gátszakadás bekövetkeztétől kezdve folyamatosan kézben tartják és kezelik a védekezést és a helyreállítást - áll a Belügyminisztérium közleményében. A dokumentum szerint soha ekkora összhang nem volt még a rendőrség, a honvédség, a katasztrófavédelem és az egészségügy intézményei között, amelyet összekovácsoltak a korábbi katasztrófák elhárítása során végzett közös munkák.

Állami segítség

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára azt ígérte, hogy az állam is hozzájárul az ajkai térségben bekövetkezett katasztrófa okozta károk enyhítéséhez. A politikus erről a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) konferenciáján beszélt kedden Budapesten.

Kisbenedek Péter, a MABISZ elnöke közölte: ahogy megközelíthetőek lesznek a vörösiszappal elöntött települések, a biztosítók megkezdik a kárfelmérést, majd a kifizetést is. Megjegyezte ugyanakkor, hogy szerinte a károsultak jelentős hányadának nincs lakásbiztosítása.

A szövetség elnöke úgy véli, a katasztrófákat adóbevételekből nem lehet kezelni, ezért az állam és a biztosítók együttműködésére van szükség.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3537, 'source_type': 'media', 'source_id': 5860, 'target_type': 'article', 'target_id': 100313, 'relation_type': 'describes'}