Mégis bunda a bunda...
Dátum: 2010-10-05 10:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153598
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:08:42.519156, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szabó Palócz Attila: Az MSZP megtalálta hát a csúfos választási vereségnek is a pozitív oldalát, lehet örvendezni azon, hogy Tarlós most vasárnap kevesebb szavazatot kapott, mint négy évvel ezelőtt, vagyis 2006 óta ennyit veszített népszerűségéből. Talán még pezsgő is pukkan valamelyik szocialista pártirodán ennek örömére.
A különbség az akkori és a mostani helyzet között azonban éppen csak annyi, hogy Tarlóst most vasárnap mégis megválasztották főpolgármesternek a budapestiek.