Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Óriási megtiszteltetés a nyíregyházi eredmény

Elérte a kampányban kitűzött céljait a Fidesz-KDNP Nyíregyházán: a pártszövetség adja a polgármestert, valamint kétharmados többséggel bír a városi közgyűlésben - mondta Kovács Ferenc, a város megválasztott polgármestere, országgyűlési képviselő a választás eredményeit értékelő keddi sajtótájékoztatóján a szabolcsi megyeszékhelyen.


Dátum: 2010-10-05 11:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153604
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:08:44.662297, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vasárnapi voksoláson a szavazatok ötven százalékát megszerző fideszes politikus közlése szerint a párt még soha nem ért el ekkora arányú támogatottságot Nyíregyházán.

A tizenöt egyéni körzetből tizennégyet megnyert a Fidesz, ami óriási megtiszteltetés a választók részéről - fogalmazott Kovács Ferenc, hozzátéve, hogy ez egyben komoly felhatalmazás is a város ügyeinek rendbetételére.

Hozzátette: már előkészítés alatt van a polgármesteri átadás-átvétel, amely - a kétszer kétnapos jogorvoslati határidőt követően - péntek délelőtt történhet meg. Az önkormányzati testület alakuló ülését a politikai egyeztetések függvényében a jövő hét végéig mindenképpen szeretné megtartani a megválasztott polgármester.

Kovács Ferenc kiemelte: minden, a választási kampány során megemlített, folyamatban lévő városi ügyhöz azonnal hozzá kell látnia az új testületnek. A polgármester egyben javasolja majd azt is, hogy gyors intézkedéseket igénylő ügyekről külön fejezet legyen az átadás-átvételi jegyzőkönyvben. Ilyen például a keleti elkerülő út rendezése, vagy a borbányai szemétlerakó kármentesítése, különös tekintettel a választási kampányban elindított konzultációsorozatban felvetődött további problémás ügyekre.

A fideszes politikus jelezte: a megkezdett konzultációkat folytatni kívánja, ennek keretében a jövő héten a Búza téri piac több éve húzódó átépítésével kapcsolatban hívja majd össze a szakembereket. Október 11-én a Nyíregyháza sportkoncepciójával kapcsolatos javaslatokat kéri be az új polgármester, aki a szakmai és a civil szervezetekkel, továbbá a lakossággal is aktív kapcsolatot szeretne kialakítani.

Kapcsolódó elemek